Bár a hal a kereszténység egyik legrégebbi jelképe, és már az óvodában is hal volt a jelem (tényleg!), ismerőseim valószínűleg ironikusnak tartják, hogy a bibliaolvasást a halevéssel hozom most összefüggésbe, mert tudják, hogy a legjámborabb pillanataimban sem bírom lenyelni a halat. Ha vendégségbe megyek, előre szoktam szólni, hogy a mindenkinek kínos helyzet elkerülése végett halat semmiképpen ne süssenek nekem. Nagyon rossz viccnek élném meg, ha a mennyek országában Jézus engem is egy hallal fogadna, mint feltámadása után a Tibériás-tónál a tanítványokat. Úgyhogy a címben szereplő hasonlatot nem én találtam ki, és csak a benne rejlő bölcsesség miatt idézem.

C. H. Spurgeon, a tizenkilencedik századi baptista prédikátor írja: „Egy öregembertől hallottam: ’Sok-sok esztendőn át mindig fennakadtam a Szentírás nehéz részein, míg egyszer úgy határoztam, hogy a Bibliát akként fogom olvasni, mint ahogy a halat eszik. Amikor egy nehézségre bukkanok, félreteszem, és szálkának nevezem. Miért kellene a szálka miatt fuldokolnom, mikor annyi tápláló hús veszi körül? Egy nap talán még a szálkának is valahogy hasznát veszem.’” Zseniális hasonlat.

A Szentírásnak Péter apostol szerint is vannak olyan részei (konkrétan például Pál apostol írásaiban), amelyek nehezen érthetőek (2Pt 3,15-16). Ettől még Péter szerint nem lesz a Szentírás haszontalan, csak az „állhatatlanok és a tanulatlanok” forgatják ki a nehéz részeket a maguk vesztére. Az állhatatlanok azok, akik nem tudnak türelmesen várni a megfejtésre, a tanulatlanok pedig azok, akik az első nehézségnél feladják, mert még azt sem tudják, mi az, amit nem tudnak ahhoz, hogy a szöveget helyesen érthessék.

A Spurgeon által idézett öregember bölcsessége ha nem is a tanult, de legalábbis az állhatatos ember bölcsessége. Nem kell fennakadnunk a Biblia szálkáin, ha ott van rajta közben a tápláló hús is. A szálkát félre lehet tenni, a hússal pedig jól lehet lakni. És ha van bennünk alázat ahhoz is, hogy tanuljunk, egyszer talán még a szálka hasznára is rájöhetünk. Ezért a jó bibliaolvasás valóban olyan, mint a halevés. Ebben a tekintetben legalábbis.