Életet a városba!

Az volt „az a Nap” !

Éjfél múlt. Június másodika; beléptünk – most már hivatalosan is – a nyár második napjába. Élményekkel gazdagon utazunk haza egy dicsőítő koncertről. Haza. Azt hiszem igen, hívhatom már így Tatabányát, kerültünk olyan viszonyba:) – még hogyha ez egy időszak is csupán. Szinte pont 9 hónapja költöztem “le” ide a nagy Budapestről. 9 hónap. Ennyi idő alatt egy gyermek is megszületik! 9 hónap teli szépséggel, kalanddal, örömmel, próbával, vajúdással, kéréssel, hálaadással. Méltó megkoronázása volt ennek az időszaknak az “Ez Az A Nap 2013”. Egy korszak vége és egyben kezdete. Egy állomás, egy mérföldkő a nyár első napján. A budapesti dicsőítő estére külön busszal érkezett a tatabányai különítmény! Ez már magában is nagyszerű példája és kifejeződése a helyi felekezetek közötti összefogásnak; Golgotásokkal, Pünkösdiekkel… béreltünk közös buszt és jó félszázan képviseltük Tatabányát. A szervezők egyébként külön is üdvözölték kisvárosunkat a sokezres tömegben! Egy élmény volt a le- és felutazás is, a baptista-szektor erősen “adta az ívet” a busz hátuljában:) Nagy örömünkre szolgált, hogy kb. 15-en lehettünk jelen az eseményen. Azt gondolom, hogy az est folyamán mindenki találhatott zeneileg a saját szája-íze szerint való csemegét. Voltak komoly- és könnyű zenei művek, magyar és angol nyelven felcsendülő szerzemények billentyűs, vonós, pengetős, fúvós, ütős hangszerek kíséretében. Megszólaltak az Arénában régi ismert dalok és vadonatúj szerzemények. Volt pop, rock, RnB, soul, gospel, jazz és funky is a javából! A zenei paletta ismertetése kihívást jelentene így emlékezetből, ezért inkább az est egy-két mozzanatát, üzenetét emelném ki számodra, kedves olvasó. Ha ott voltál lehet, hogy emlékszel miről beszélek, ha nem sebaj, gyere legközelebb!! Nos, mindig öröm látni az egység kifejeződését egy ilyen nagy dicsőítő estén is, ami megnyilvánult tegnap például a különböző felekezetekből érkező zenészek, énekesek szolgálatában, valamint a különböző felekezetekből, nemzetiségekből és nemzetekből közösen imádkozó testvérek jelenlétében. Ulrich Parzany evangélista arról beszélt, hogy a Szent Lélek/Szellem (kinek melyik tetszik jobban:)) tudja élni bennünk Jézus Krisztus életét a mindennapokban. Ennek feltétele a Neki átadott élet. Israel Houghton Grammy-díjas sztárvendég ezt megerősítve arra bátorított, hogy Isten legyen az életünk középpontja! Mint mondta, nem helyes gondolkodás az, hogy ha életünk tortájából “csak” egy szelet – akár a legnagyobb – jut Neki. Ennek oka, hogy Ő az életünk minden területén szeretne Úr és Király lenni. Valójában így jó nekünk is; minél kevésbé zárjuk ki Őt életünk különböző részeiből, annál inkább meg tud áldani az Ő sokféle gazdagsága szerint. Összegezve, hogy milyen volt az “Ez Az A Nap 2013”, és miért volt jó? Most is megtapasztalhattuk, hogy az Aréna templommá vált. Ha Krisztus teste, az Eklézsia felkel és betölti küldetését, áldás lesz ma Magyarországon – és szerte a világban. A fiatal hívő generáció pedig tud jó hatással lenni a környezetére, beleértve a Facebook-ra is, és Nem szükségszerű, hogy elhagyja hazáját. Zene, tánc, ima, tanítás, és mindez egyben. Aki pedig ezen felül képes túllátni a stílusok, a színpadi-show és a fények vakító áradatán, lelkileg is gazdagodhatott. Szép nyár-kezdés volt ez a június 1. Szóljon Róla a nyár továbbra is, és maradjon meg a szívünkben örökké!

Add hozzá a véleményed!

Életet a városba!